
Hazánk északi szomszédja, a Cseh Köztársaság fővárosa, Prága, az év minden időszakában vonzza a turistákat. A város nem csupán gazdasági, közigazgatási és oktatási központ, hanem történelmi emlékeinek és számos nevezetességének köszönhetően főként az európai turisták egyik kedvelt célállomása. Kulturális rendezvényei mellett a város természeti adottságai is felejthetetlen élményt nyújtanak az oda látogatók számára.
Prága időjárása némileg hasonló fővárosunkéhoz, azzal az eltéréssel, hogy a nyári időszakban kevésbé jellemző a nálunk tapasztalható tikkasztó meleg, s telei is némileg enyhébbek a Magyarországon megszokottnál. A város nevezetességeinek megtekintésére éppen ezért az átmeneti időszakok a leginkább alkalmasak, s ha tavasszal tervezi utazását, garantáltan csodás zöld tájak várják majd az országba érkezvén.

Ha Németország, akkor München – legalábbis a többségnek biztosan beugrik. Németország harmadik legnépesebb városa, mely az egyik legrégibb és legfontosabb település a németek számára.
Nem is csoda, hogy az ország ékköveként kezelik az Alpok közeli bő egymillió lakosú szabad várost, mely Bajorország fővárosa is egyben. A bajorság arca és turistacsalogató szépségű, nagyon különleges hangulatú München saját mottója szerint egy olyan világváros, amelynek szíve van. Nem is csoda, mert a történelem és a vallásos áhítat éppúgy megfér a müncheniek életében, mint a szórakozás. Területén kelták és rómaiak is éltek, de a várost bencés szerzetesek alapították – innen is a neve: a Mönch szó szerzetest jelent, mely jelkép a városi címerben is helyet kap.

A kontinens legsűrűbben lakott települése Párizs, a lakosság száma, külvárosokkal együtt, meghaladja a 14 milliót. Franciaország és az Ile-de-France régió fővárosa melynek 105 négyzetkilométeres a terjedelme és a Szajna folyó partján terül el.
A név az itt letelepedett kelta parisii törzsektől maradt fent melyek Krisztus előtt 250 és 200 között foglalták el ezt a vidéket majd jóval később Chlodvig, a frankok királya tette meg királysága fővárosává, miután győzelmet aratott a romaiak fölött.
Párizs a művészetek városa is, az 1700-as évek óta egyre nagyobb hatással érezteti kulturális és művészeti hatását Európában. Ma, számos műfajt képviselő művész szépen elfér egymás mellet Párizs utcáin, sötétedés után éveket "repülhetünk" vissza az időben és hallgathatjuk a muzsikusok kellemes dallamait, a Pigalle és környéke az éjszakai élet sajátosságait mutatja be, itt található a híres vörös malom azaz a Moulin Rouge is mely a női bájak fellegvára.

A Duna folyó partján fekszik Ausztria fővárosa amely Közép-Európa egyik legcsodálatosabb nagyvárosai közé tartozik mivel arculatát az Osztrák-Magyar-Monarchia építészete határozza meg, ezért nem hiába nevezik még ma is Bécset, császárvárosnak.
Bécs 23 kerületből áll, 414 négyzetkilométeren terül el és lakosságának száma eléri a közel 2 millió főt. Első alapítása Krisztus előtt 100 körülre tehető, amikor is a kelta települést, Vindobonat elfoglalták a romaiak és ezt a nevet átvettek ők is, azonban 883-ban Nagy Károly bajor telepesei Wenia-nak nevezik el a várost miután a területet a Frank birodalomhoz csatolta az uralkodó.
1957-ben Bécs lett a központja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek de számos más nemzetközi szervezetnek is itt van a székhelye mint például a Kőolajt-exportáló Országokénak. A város volt a semleges helyszíne a számos nemzetközi tárgyalásoknak, többek között itt folytatót hivatalos megbeszélést Kennedy elnök és Hruscsov is 1961-ben.

Róma közép-Olaszországban, a Lazio régióban helyezkedik el, az eredeti település a Tiberis folyó mentén alakult ki de a modern Rómán már egy másik folyó is áthalad még pedig az Aniene. A város teljes területe 1285 négyzetkilométer és mintegy 24 kilométerre található az Óceántól.

Anglia fővárosát a rómaiak alapították és ők akkoriban Londiniumnak hívták. Egészen 1066-ig egy kis település volt, de ahogy a normannok a királyságuk fővárosává tették megindult a fejlődése. A XIX. század kereskedelme Európa és a világ egyik leggazdagabb varosává varázsolta.
Bár volt egy hatalmas őskori település, amit a mai időkben Londonnak hívnak, semmilyen bizonyítékot még nem találtak arra, hogy éltek emberek a London Bridge északi részén, ahol egy jelenlegi városrész található. Amikor a Romaiak megszállták Nagy-Britanniát, időszámításunk után 43-ban, észak fele vonulva, komoly ellenlábasba ütköztek a helyi törzsekkel, ezért hogy átkeljenek a Temzén a mai London Brige-tõl keletre egy fa hidat építettek, amely később komoly középpontjává vált a Római kereskedelmi úthálózatnak.
A mai Londont nyugodtan nevezhetjük egy lüktető nagyvárosnak, amely kulturális és kulináris élményekben is gazdag és mindezt talán a sokszínű nemzetiségeknek köszönheti.

Bár bizonyíték van arra hogy Koppenhága mint település létezett több mint 6000 évvel ezelõtt, az elsõ írásos feljegyzést a varosról 1043-ban készült. Ebben az idõben Koppenhágának nem volt stratégiai vagy politikai jelentõsége viszont a lakosságnak, a hering halaszat iránti szeretete miatt a település jelentõsen növekedni kezdett.

Görögország varázslatos fõvárosa, amely mindig is a civilizáció bölcsõje volt, itt született meg a demokrácia és a régi idõk bölcs emberei. A Nagyhegyen, a város központjában található a nevezetes Akropolisz amelyet kiérdemelten jelöltek a világ hét csodai közé, ma, Athén védjegye és a legtöbbet látogatott nevezetessége. A fõváros lakossága elõvárosokkal együtt körülbelül 3,5 millió, ez Görögország lakosságának kb. 35%-a.
Amszterdam, Hollandia fõvárosa jóllehet a kormány székhelye Hágában van. A 12 században még kis halászfalu volt ami azóta, a földrajzi helyzetének, kikötõjének és V. Flóris grófnak köszönhetõen (aki vámszabadságot adott az Amstel folyó torkolatánál fekvõ halászfalunak) Európa egyik legnagyobb varosának nõtte ki magát. A város névadója az Amstel folyó amely átszeli azt, jelentése pedig "gát az Amstel folyón".

Barcelona egy csodálatos mediterrán éghajlattal rendelkezõ város amely tökéletesen alkalmas a pihenésre, hatalmas sétákra és tengerparti fürdõzésre is, saját életformája és épületei miatt egyedülálló az egész világon. Számos kultúra bölcsõje amelyek közt a legfontosabb a katalán, lenyûgözõ történelme tanúja volt az ipari forradalomnak és a polgárháborúnak is.
